ÖNSZERETET

Majd másfél évtizeddel ezelőtt, amikor elkezdtem masszázst tanulni, azt gondoltam, hogy az éppen iskoláskorúvá váló négy gyerekem mellett pár évig még jó lenne nem 8 órában, nagyon fix keretek között dolgozni. Olyan munkát kerestem, ami megengedi, hogy továbbra is sokat lehetek a gyerekeimmel, amiben szabadon oszthatom be az időmet, ahol nincs főnököm, amit örömmel csinálok, ahol megismerhetek új embereket, és ahol jó érzéseket tudok adni másoknak.

Ez mind így is lett, de arra nem számítottam, hogy milyen mélyre ható változásokat fog hozni az életembe még az előző pozitívumokon túl.
Komoly érzelmi krízisből rángatott ki a tanulás, megerősödve, több önbizalommal és sokkal több örömmel, örömre való nyitottsággal rendelkeztem a tanulmányaim végére érve.

Sosem lettem végül főállású masszőr, mindig más munka, munkák mellett masszíroztam, mert sok minden más is érdekelt, jöttek új, klassz ötletek, projektek, vállalkozások még, amikkel mennem kellett. De a masszázs mindig itt maradt nekem, mint örömforrás, és mint biztos pénzkereseti lehetőség. Ezeken túl pedig egyértelművé tette számomra, hogy az önismereti munkában mennyire fontos az érintés, mennyire fontos a saját testünkre irányuló figyelem, a vele való együtt-rezdülés. Erre erősített aztán rá az újra intenzíven átélt bodywork, ami szerves részét képezi annak a tanfolyamnak is, ahova téged is várlak szeretettel.

Ha úgy érzed, hogy lépni kellene…
Ha úgy érzed, hogy több örömmel lenne jó élni…
Ha úgy érzed, hogy szűkek a keretek körülötted…
Ha úgy érzed, hogy jó lenne több önbizalommal létezned a világban…
Ha úgy érzed, hogy szeretnél végre értelmes munkát végezni…
Ha úgy érzed, hogy segítő szakemberként jó lenne az eddigi eszközeid mellé még más, hatékony módszert is megtanulni…
Ha úgy érzed te is, hogy a legjobb irány, ha önmagadra figyelve tanulsz meg másokra figyelni…

…akkor várlak szeretettel!

Jelentkezés, részletes információk

Kérlek oszd meg a posztot, sokaknak lehet komoly segítség, ha rátalálnak erre a képzésre!

(A kép eredetije: Elisa Talentino – Selflove)