
A polinéz masszázsra életem egy igen nehéz és megterhelő szakaszában találtam rá. Illene ide, hogy teljesen véletlenül, de nem hiszek a véletlenekben. Az első ilyen masszázs során nem csak a testem töltődött fel, hanem a lelkemmel is történt “valami”. A mozdulatok, a masszőr intenzív jelenléte és fókuszált figyelme messzire repített a problémáimtól. A masszázs után újra volt erőm és lendületem szembe nézni velük.
Úgy döntöttem ott és akkor, hogy nekem ez a masszázs kell, akarom ezt a tudást.
Az érintés mindig is fontos része volt az életemnek, szeretem ezt a szavakon túli tartományt, sok olyan helyzet volt már, ahol nem voltak szavak, de az érintés vagy egy ölelés által könnyedén tudtam kapcsolódni a másik emberrel, biztosítani őt a szeretetemről, együttérzésemről.
Most hogy polinéz masszőr lettem, úgy érzem egy újabb puzzle darab a helyére került az életemben. A masszázshoz remek segítség a korábbi önismereti és meditációs tapasztalatom is, mindazonáltal a masszőrré válás arra ösztönöz, hogy tovább haladjak a saját önismereti utamon, hiszen így tudok én is igazán testre és lélekre egyaránt ható masszázst adni a vendégeimnek.
Várlak szeretettel!
ELÉRHETŐSÉGEK
telefon: +36 30 732 3303
email: vargzsuzsi@yahoo.com
facebook: Polinéz Masszázsműhely