
Filler Ildikónak hívnak, és 2016 óta dolgozom masszőrként Kispesten. A polinéz masszázzsal egy asztrológia táborban ismerkedtem meg majd 20 évvel ezelőtt. Az első ilyen jellegű masszázs alkalmával, az a vízben lebegős, szeretve levős érzés nagyon komoly, maradandó nyomot hagyott bennem. Akkoriban azonban még annyira éretlen volt a személyiségem, annyi sok sérülés, seb volt a lelkemben, hogy úgy éreztem, már annak is örülhetek, hogy részem lehet egy ilyen érintésélményben.
Annyira vágytam rá, hogy megtanulhassam, és annyira azt éreztem, hogy méltatlan vagyok rá, hogy hosszú évekre eltemettem ezt a vágyamat.
Amikor masszőr lettem, és tényleg minden nap ezzel foglalkoztam már, egyszer csak összetalálkoztam Baksa Annával. Egy rövid pillanat volt, azonban én megjegyeztem őt magamnak. Az a kis szikra, ami ott szunnyadt a lelkem mélyén, az a pici hang, ami azt súgta, “Ez az!”, új életre kelt, én pedig meghoztam életem egyik legjobb döntését.
2019-ben végeztem el a polinéz masszázstanfolyamot. Valósággá vált szívem leghőbb vágya. Azóta sem tudok betelni vele. Számomra ez a masszázs egy el nem múló szerelem. Létem értelmet nyert, a mindennapok örömteli élményekkel teltek meg.
Az érintés hitem szerint gyógyító erővel bír. A masszázs képes egy különleges világot teremteni, akár egy másik dimenziót is, abban 90 percben, amíg történik.
A jelenlét, a masszázsfogások, egy-egy szó, vagy éppen a csend, az izmok feszültségének csökkenése, a fizikai test ellazulása, a fájdalom csökkenése. Lágy zene, meleg olaj, hangulatos világítás, egy kényelmes és széles, melegített masszázságy.
Apró dolgok, finomságok, odafigyelés, koncentráció, amelyek újra és újra visszahívnak, visszacsalogatnak.
Ezekért a megélésekért, megtapasztalásokért váltam masszőrré. Ma már pedig a saját üzletemben tevékenykedem. A Varázsérintés Masszás Stúdióban, egy apró kis varázskuckóban várom a vendégeimet.
ELÉRHETŐSÉGEK
website: www.varazserintes.hu
időpontfoglalás, árak: https://varazserintes.reservio.com
facebook: https://www.facebook.com/varazserintes/
instagram: https://www.instagram.com/varazserintes/?hl=hu