ITT A FRISS KÉPZÉSI NAPTÁR A 2020. ÉVRE!

Sűrű évünk lesz jövőre is!
Összeállt a jövő évi képzési naptár, így már el tudjátok kezdeni ti is tervezni, hogy mikor szeretnétek tanfolyamon részt venni.

2020-ra is ugyanazt a képzési struktúrát vittem tovább, amit az előző években megszokhattatok. Így kiszámítható marad, előre lehet tudni a dátumokat mindig.
Ennek a struktúrának a lényege, hogy az év első nyolc hónapjában csak alapképzést tartok, összesen négy alkalommal. Ezek egymástól független tanfolyamok, a saját elfoglaltságod függvényében előre tudsz tervezni, hogy melyiken szeretnél részt venni. Ha az év elején jönnél az I. szintre, és félsz, hogy szeptemberig “elpárolog” a tudásod, akkor szeretnélek megnyugtatni, hogy többek között pont ezt a felejtést kiküszöbölendő tartok gyakorlónapokat is, havonta egyszer. Szeptembertől pedig három hónapon át csak a továbbképzés három szintjére tudsz jelentkezni, szintén havi egy gyakorlónappal megtoldva, ha szükségét érzed.
Aki pedig mind a négy szintet sikeresen elvégezte, és megfelel a további feltételeknek is, az a következő év januárjában elsajátíthatja a polinéz várandósmasszázst is.

És akkor a dátumok:

2020. január 15-19. Várandósmasszázs-tanfolyam
2020. február 19-23. I. szint
2020. április 22-26. I. szint
2020. június 24-28. I. szint
2020. augusztus 12-16. I. szint
2020. szeptember 16-20. II. szint
2020. október 21-25. III. szint
2020. november 25-29. IV. szint

A gyakorlónapok pontos dátumait is meghirdetem hamarosan!

A tanfolyamokkal kapcsolatban a következő linkeken találsz meg minden részletes információt:
Alapképzés: I. szint
Továbbképzés: II-IV. szint

Várlak szeretettel a tanfolyamokon!