A januári gyakorlónap képei

Épp csak hazaértünk a múlt heti várandósmasszázs-tanfolyamról vasárnap este, a következő szombaton már gyakorlónap volt. Úgy volt, hogy négyen vesznek részt rajta, végül sajnos az egyik jelentkező megbetegedett, és nem tudott eljönni.

A páratlan létszám miatt adta magát az ötlet, hogy négykezes masszázsokban gondolkodjunk, így is lett végül és senki sem bánta meg. Még jó – ez azért eléggé a hedonizmus csúcsa, amikor két masszőr masszíroz egyszerre, ezzel a csodás érintéssel, finomsággal, jelenléttel.

Persze volt most is bodywork, a tűz témáját jártuk kicsit körbe, kívül és belül. Mivel kevesen voltunk, a tér pedig aránylag nagy, hát jól bemozogtuk az egész teret. Többen is arról számoltak be, hogy egészen más érzés volt így, hogy ennyire szabadon lehetett nyargalni, ugrálni, volt, akinek másnapra komoly izomláza is lett tőle. És mivel magam is beálltam kicsit mozdulni, lélegezni, magamra figyelni, hát én is csak megerősíteni tudom, belőlem is valami egészen gyermeki minőséget hívott elő, zabolátlanságot, felszabadultságot a puszta üres tér. Szuper volt!

A napot a megszokott módon nyitókörrel kezdtük és zárókörrel zártuk, megosztottuk egymással, ki merre tart az életében, mit élt át a gyakorlónapon, mi okozott örömöt és mi nehézséget – pont, ahogy a tanfolyamokon is szoktuk.

Hoztam most is pár képet, hogy ti is lássátok, milyen is egy gyakorlónap hangulata.

Legközelebb február 29-én tudunk így együtt lenni, gyakorolni, pár új dolgot is tanulni, mozdulatokat finomítani.
Gyertek, jelentkezzetek időben, várlak titeket szeretettel!