Havi egy alkalommal gyakorlónapot szoktam tartani a tanítványaimnak: ilyenkor lehetőségük van a már tanult mozdulatok tökéletesítésére, és pár apró kiegészítő technika elsajátítására csakúgy, mint a bodywork gyakorlatok által az önismeretük mélyítésére. És bár utoljára említem, de nem utolsó sorban egyszerűen szeretünk együtt időt tölteni, élvezzük egymás társaságát.
Ez a mostani alkalom nagyon családias volt, négyen vettek részt rajta: Kurucz Kata, Papp Kata, Kozma Detti és Haszonits Zoli. A lányok tavaly novemberben végezték el a teljes tanfolyamot, aktívan használják is a tudásukat, és ennek megfelelő rutinnal, gyönyörűen dolgoztak. Bár Zoli még csak idén februárban vett részt az alaptanfolyamon, és várja az őszi folytatást, már most is mély figyelemmel, kifejezetten gyengéd érintéssel és finom jelenléttel csinálta végig a masszázscserét. Öröm volt velük lenni, és látni a fejlődésüket.








