Nem mindenkinek egyértelműen szerelem első látásra sem a polinéz masszázs, sem pedig a tanfolyam. Éva az idén júniusi képzésemen vett részt először, és most ősszel pedig jelentkezett a folytatásra is. Adorján Éva őszinte és megindító írását olvashatjátok bizonytalanságokról, kérdőjelekről és egy megtalált kicsi hangról.
Mit keresek én egy polinéz masszázstanfolyamon?!
– teszem fel magamnak a kérdést amikor az első masszázs blokk kezdődik. Semmi közöm ehhez az egészhez. A tocsogó olajat meg egyenesen utálom. A második és a harmadik masszázs blokk közben csak erősödik ez a belső hang, nem, nem jön varázsos fordulat az első masszázsok után. Kemény ellenállással küzdök idebent.
Na jó, de akkor mit keresek én itt? Hát, ezt a belső hangocskát keresem. Szeretném ezt a hangocskát tisztán és élesen hallani, szeretnék kapcsolódni a kicsi énhez, aki ott bent kiabálni próbál. És ez a vágy már nagyon erős, és nagyon régi.
Tíz-tizenöt éve gázolok egyre mélyebbre az önismeret ingoványában, és egy éve érkezett meg az érzés, hogy nem gyalogolhatok tovább, ugrani kell, különben sosem jutok előbbre. Művészetterapeuta vagyok, szakmai kötelességem is összebarátkozni a “belsőségeimmel”.
Év elején, a Detti barátnőmmel való találkozás után, látva rajta a változást, egyértelművé vált számomra, hogy azt a cuccot akarom, amit ő tol. Na nem a polinéz masszázst, nem, nem, passzív gyógymasszőrként köszönöm, masszázs tanfolyamra nem megyek! Egyéniben kezdtem tehát Annával. Egy ponton persze oda jutottunk, hogy ezt az ugrást mégiscsak a masszív anyagba kellene megtennem. A bodywork miatt szántam rá magam a tanfolyamra, a tocsogó olajat majd valahogy kibírom.
Jelentem, cefet nehezen bírom. Mégis úgy fest hogy megéri feszegetni ezt az ajtót, mert mögötte a hangocskát végre elkezdtem meghallani. Fel-fel tör a sírása. A dühe, a tehetetlensége, a fájdalma, ami eddig, a hét lakat alá zárt beton bunkerből is irányította a mindennapjaimat.
Nem hallottam, nem értettem, mert eltemettem, mert az kellett a lélek túléléséhez.
De a hangja beleivódott a betonba, ott szól minden sejtemben, és kiszalad a
számon is, a mondataimban amiket másoknak szánok. Amíg meg nem hallom – és most
lehetőségem nyílt hallani. És a meghallgatott foszlányok azonnal megtalálták a
helyüket, és nem akartak többé a számon át, a tetteimben, a testemben utat (halló
füleket) találni.
Sírtam és sírtam, és ti hagytatok sírni. Csak öleltetek, tartottatok. Dühös voltam, és lehettem dühös. Utálhattam az olajat is, meg az egész hülye masszázst (erről azért még később mesélek). Láthattam a szemetekben az apámat, az anyámat, az őseimet, az ő fájdalmukat, és találkozhattam végre az enyémmel, még ha csak egy morzsájával is. A kapcsolódás megtörtént, és vissza nem fordítható.
Nem egy kognitív, tudattal, gondolatokkal elérhető önismeret ez, hanem olyan mélyen a zsigerekbe, nedvekbe és szövetekbe ivódott tudattalan, amit csak a testben, az anyagban lehet elérni.
Mérföldkő ez, és az elhagyása nyomot hagyott a szavaimban, a jelenlétemben, a kapcsolataimban. Naná, hogy nehézségek ellenére folytatom az utat…
(folytatás következik)
polinezmasszazstanfolyam.com 