Pap Judit azt mondja el ebben a részben, hogy milyen változásokat hozott az életében az, hogy részt vett a Polinéz masszázstanfolyamokon.
Sokat olvashattok arról ezen az oldalon, hogy én, mint a Polinéz masszázstanfolyam tanára mit gondolok arról, hogy miért és kinek érdemes erre az útra lépnie, hogy miben és hogyan tud segíteni ez a képzés. De nagyon szeretem azt is, amikor nem én mesélek erről, hanem a részvevők közül szeretné valaki megosztani veletek a tapasztalatait. Azt gondolom, hogy ez hitelesebb és még őszintébb képet adhat az érdeklődők számára.

Mi a legszembetűnőbb különbség a polinéz masszázstanfolyamok előtti és utáni énem között?

A tanfolyamok előtti életemet az a hiedelem uralta, hogy a kapcsolódás veszélyes.
Bizalmatlan voltam, nehezen engedtem közel magamhoz embereket. Életem legszebb emlékei egyedüllétben töltött pillanatokhoz kötődtek. Egyedüllétben tudtam leginkább magamhoz kapcsolódni. Társaságban nem tudtam megtartani a határaimat és nem tudtam magamon tartani a fókuszt. 
Az olyan helyzetekben, amikor egynél több emberrel voltam együtt, nagyrészt visszahúzódtam. A közösségi helyzetekben sokszor feszélyezve éreztem magam, főleg, ha egy helyben kellett több időt eltölteni. Rendszeresen előjött az elutasítottság, kívülállóság érzésem ilyenkor, amelyre a válaszreakcióm a menekülés volt – fizikailag eltávolodtam ilyenkor a helyzetből, amikor csak lehetett. 
Kapcsolataimban – párkapcsolaton kívül – az intimitás, testi közelség egyáltalán nem volt jelen. Gyermekkoromból ezt hoztam – a családi körben levés leginkább kellemetlen, feszült helyzetekkel kapcsolódott össze, az érintés, szeretet kifejezése, intimitás pedig nem voltak jelen a mindennapokban. Sokáig egyáltalán nem szerettem magam – nem csoda, hogy ha elutasítottam magam, akkor a külvilágban is elutasítottságot érzékeltem. 

A tanfolyamok során ráéreztem, milyen örömmel kapcsolódni, örömmel érinteni, együtt gyógyulni, töltődni. Mennyire fontosak a női közösségek, női kapcsolódások, és az, hogy az intimitást a mindennapokban is megéljük. Egyáltalán felismertem, hogy mekkora szükségem van erre, és lett rá mintám, hogyan lehetséges ezt megélni. Megmutatta a testem, mekkora hiány van benne az intim, szexualitás mentes érintésekből. Megtapasztaltam, hogy a közelség, kapcsolódás nőkkel lehet biztonságos, örömteli, és támogató. Nem lettem szuper közvetlen, azonnal feloldódó és másokhoz pillanatok alatt mélyen kapcsolódó ember. De lett egy képem az elfogadó kis csoportokról, amikben jó lenni, jó gyógyulni. Amilyen kapcsolódásokban szeretnék lenni. 

Ahogy teltek-múltak a tanfolyamok, egyre inkább magamon tudtam tartani a fókuszt akkor is, ha mások társaságában voltam. Egyre kevésbé éreztem az elutasítottságot – magamban, és így a külvilágban. Ha fel is bukkant a kívülállóság érzése, először a régi minta szerint reagáltam, kimenekültem. Aztán hamar visszatértem, mert rájöttem, az a megoldás, ha benne maradok a társaságban – csak úgy ott vagyok a térben, vagy belefolyok a történésekbe, tudatosítom, h a közösség része vagyok. És akkor csodálatos módon elmúlik az érzés. 

Sőt, mostanában tanulom – már a tanfolyamokat követően, Anna női önismereti csoportjában, hogy az még jobb, ha ilyenkor megosztom a többiekkel, miben vagyok. És tanulom, hogy szabad segítséget kérni, és segítséget elfogadni. Mert akkor még könnyebb. És mert ez a kapcsolódások lényege. Ez a tapasztalat pedig, miután a csoportokban pozitív mintákat gyűjtöttem róla, átültethető a mindennapokba is. 

Ami nem változott, hogy továbbra is igényem van a rendszeres egyedüllétre ahhoz, hogy fel tudjak töltődni. És ha túl sokáig nem tudok egyedül lenni, akkor azért jön elő a kívülállóság érzés és a menekülés reakció, hogy végre biztosítsam magamnak az egyedüllétet. Ennek tudatában előre tudok gondolkodni, tervezni és még időben megteremteni magamnak a szükséges egyedüllétet, hogy ne kelljen elindítanom a menekülős mintát. 

Mindenkinek mást ad ez a tanfolyam, és persze mindenkinek azt adja, amivel dolga van. Ahol éppen tart a folyamataiban, amilyen sérülései vannak, amire készen áll éppen, amennyire őszinte magával, amennyire beleengedi magát.