Következő gyakorlónap: 2020. február 29.

Gyakorlónapra a tanítványaimat várom szeretettel! Lehet, hogy még csak az első szintet végezted el, lehet, hogy már mind a négyet: ettől függetlenül várlak téged is gyakorlónapra! Mindig van hova tovább fejlődni, mindig érdemes gyakorolni, és mindig jó együtt lenni.

A februári gyakorlónap témája a hát és a láb kiegészítő mozdulatai.
Olyan technikákat fogok mutatni, amikről eddig nem esett szó egyáltalán. Aránylag könnyen elsajátíthatóak, ám mégis nagyon intenzív hatásuk van, imádni fogjátok, ezt garantálom!

Mint mindig, most is nyitókörrel kezdjük a napot, délelőtt bodywork gyakorlatokkal folytatjuk, délután pedig masszázscsere, végül zárókör. A gyakorlónapon lehetőséged van elsajátítani új mozdulatokat is, de jó alkalom ez arra is, hogy finomítsd, tökéletesítsd, pontosítsd az eddig megtanult mozdulataidat, valamint hogy tovább lágyítsd és integráld a személyiséged. Ha fejlődni szeretnél a masszázstechnikában, töltődni és biztonságos térben lenni, akkor tarts velem!

A megszokott módon délelőtt 9 és este 6 között leszünk együtt.
Helyszín: 1196 Budapest, Fő utca 99., Nagyterem (a volt Három Lótusz Jógaműhely Buddha terme, jelenleg ez “Velünk lehet” névre hallgat )
Létszám: minimum 4, maximum 8 fő.
Részvételi díj: 16.000 Ft.
Jelentkezési határidő:  2020. február 8.
A helyedet 6.000 Ft előleg befizetésével tudod biztosítani.
FIGYELEM! A gyakorlónapra bejelentkezni a baksaanna@gmail.com címen tudtok, a facebook eseménynél nem elég bejelölni, hogy jöttök!

Várlak titeket szeretettel!

A januári gyakorlónap képei

Épp csak hazaértünk a múlt heti várandósmasszázs-tanfolyamról vasárnap este, a következő szombaton már gyakorlónap volt. Úgy volt, hogy négyen vesznek részt rajta, végül sajnos az egyik jelentkező megbetegedett, és nem tudott eljönni.

A páratlan létszám miatt adta magát az ötlet, hogy négykezes masszázsokban gondolkodjunk, így is lett végül és senki sem bánta meg. Még jó – ez azért eléggé a hedonizmus csúcsa, amikor két masszőr masszíroz egyszerre, ezzel a csodás érintéssel, finomsággal, jelenléttel.

Persze volt most is bodywork, a tűz témáját jártuk kicsit körbe, kívül és belül. Mivel kevesen voltunk, a tér pedig aránylag nagy, hát jól bemozogtuk az egész teret. Többen is arról számoltak be, hogy egészen más érzés volt így, hogy ennyire szabadon lehetett nyargalni, ugrálni, volt, akinek másnapra komoly izomláza is lett tőle. És mivel magam is beálltam kicsit mozdulni, lélegezni, magamra figyelni, hát én is csak megerősíteni tudom, belőlem is valami egészen gyermeki minőséget hívott elő, zabolátlanságot, felszabadultságot a puszta üres tér. Szuper volt!

A napot a megszokott módon nyitókörrel kezdtük és zárókörrel zártuk, megosztottuk egymással, ki merre tart az életében, mit élt át a gyakorlónapon, mi okozott örömöt és mi nehézséget – pont, ahogy a tanfolyamokon is szoktuk.

Hoztam most is pár képet, hogy ti is lássátok, milyen is egy gyakorlónap hangulata.

Legközelebb február 29-én tudunk így együtt lenni, gyakorolni, pár új dolgot is tanulni, mozdulatokat finomítani.
Gyertek, jelentkezzetek időben, várlak titeket szeretettel!

NEM TÖRTÉNT SEMMI KÜLÖNÖS

Sokat olvashattok arról ezen az oldalon, hogy én, mint a Polinéz masszázstanfolyam tanára mit gondolok arról, hogy miért és kinek érdemes erre az útra lépnie, hogy miben és hogy tud segíteni ez a képzés. De szeretem, amikor nem én győzködlek erről titeket, hanem a részvevők közül szeretné valaki megosztani veletek a tapasztalatait. Azt gondolom, hogy ez hitelesebb és még őszintébb képet adhat az érdeklődők számára.
Adorján Éva beszámolójának első részét itt olvashatjátok: Mit keresek én egy polinéz masszázstanfolyamon?, a másodikat pedig itt: Mi van, ha mégsem történik semmi?, most pedig a harmadik részt hoztam el nektek.

Nem történt semmi különös.

Harmadik szint. Valamivel kevesebb elvárással, és magamban csinos kis zűrzavarral érkeztem a tanfolyamra. Négy héttel korábban úgy mentem haza, hogy valami bennem ragadt, most pedig elkezdett belül kavarogni.

Ennyi együtt töltött idő után a felszínre törtek, vagy nyilvánvalóbbá nagyítódtak a félelmeim hogy túl sok vagyok, hogy tuti hisztisnek, kellemetlennek, idegesítőnek tartanak a társaim. Már az indulás előtt belekavarodtam önmagamba, és szégyenben tocsogva érkeztem meg a tanfolyamra (ezek a véletlenek!). Aztán a bodywork gyakorlatok és a masszázsok alatt is fel-fel buggyant belőlem a félelem hogy túl sok vagyok, hogy elég jó vagyok-e, megfelelek-e. A félelem az autoritástól, vagy hogy autoriter vagyok. És a szégyen. Szégyen mindig és minden miatt, mintha a lényem szerves része lenne.

Valahogy belém kódolódott, hogy akkor vagyok szerethető, ha hasznos/okos/szép vagyok és minimum tökéletes. Csak mások miatt lehetek értékes, és persze másokhoz viszonyítva. Folyamatosan éhezem az elismerést, a visszajelzést, mintha anélkül nem lennék senki. Áttetszővé válnék, kiürülnék. Eltűnnék.

Ha pedig megkapom a pozitív visszacsatolást, szinte rögtön mintha tízszeres erővel törne rám a HIÁNY. Mondjátok még hogy jó vagyok, hogy számítok, hogy értékes vagyok!

De betölthető valaha ez a hiány? Lehetek még valaha elég jó?

Végül nem történt hatalmas beborulás és megváltódás, mint ahogy – remélhetőleg – a többségünkkel nem történtek hatalmas traumák sem (én szerencsésnek mondhatom magam). De ki az, aki méregeti a sérelmeinket, aki megállapíthatja, hogy a szégyeneim mennyire fájnak, hogy mekkora az űr belül? Ki méri le, hogy a félelmeim mennyire korlátozzák az életem? Mert a nonstop szégyen és a sosem vagyok elég jó érzés csak befolyásolja a mindennapjaimat, a kapcsolataimat, a boldogulásomat. A sok apró kis felbuggyanó szar igenis jelentőséggel bír.

Ahogyan fontos és jelentős a sok apró kis nemszar is. Megélni hogy jól érnek hozzám, hogy szerethető vagyok amikor idegesítőnek érzem magam. Hogy számít amit adni tudok, akkor is ha nem tökéletes. Hogy szépnek érezhetem magam, függetlenül attól hogy milyen a testem másokhoz viszonyítva, mert önmagamért lehetek szép. Hogy pillanatokra megérkezhettem abba, hogy mégis értékes vagyok. Csak úgy. 

A teljesítményemtől, a kinézetemtől, a viselkedésemtől függetlenül.

Egy védett térben, ami nem a megszokott világ, ahol végre lehet máshogy is érezni mint eddig.

Nem váltódott meg az életem varázsütésre, de apró cseppenként elkezdtem önmagamból visszakapni valamit. Nem nőttek hirtelen szárnyaim, nem történtek nagy csodák. Csak jelen-lét, figyelem adás és kapás, hiteles mozdulatok, kapcsolódások, érintések. Jelei az életnek, amiből el lehet kezdeni levegőt venni. Betöltögetni azt a hatalmas űrt.

Nem történt semmi különös…

KÖVETKEZŐ GYAKORLÓNAP: 2020. JANUÁR 25.

Gyakorlónapra a tanítványaimat várom szeretettel! Lehet, hogy még csak az első szintet végezted el, lehet, hogy már mind a négyet: ettől függetlenül várlak téged is gyakorlónapra! Mindig van hova tovább fejlődni, mindig érdemes gyakorolni, és mindig jó együtt lenni.

Mint mindig, most is nyitókörrel kezdjük a napot, délelőtt bodywork gyakorlatokkal folytatjuk, délután pedig masszázscsere, végül zárókör. A gyakorlónapon lehetőséged van elsajátítani új mozdulatokat is, de jó alkalom ez arra is, hogy finomítsd, tökéletesítsd, pontosítsd az eddig megtanult mozdulataidat, valamint hogy tovább lágyítsd és integráld a személyiséged. Ha fejlődni szeretnél a masszásztechnikában, töltődni és biztonságos térben lenni, akkor tarts velem!

A megszokott módon délelőtt 9 és este 6 között leszünk együtt.
Helyszín: 1196 Budapest, Fő utca 99., Nagyterem (a volt Három Lótusz Jógaműhely Buddha terme, jelenleg ez “Velünk lehet” névre hallgat )
Létszám: minimum 4, maximum 8 fő.
Részvételi díj: 16.000 Ft.
Jelentkezési határidő:  2020. január 4.
A helyedet 6.000 Ft előleg befizetésével tudod biztosítani, ennek határideje: 2020. január 11.
FIGYELEM! A gyakorlónapra bejelentkezni a baksaanna@gmail.com címen tudtok, a facebook eseménynél nem elég bejelölni, hogy jöttök!

Várlak titeket szeretettel!

MI VAN, HA MÉGSEM TÖRTÉNIK SEMMI?

Sokat olvashattok arról ezen az oldalon, hogy én, mint a Polinéz masszázstanfolyam tanára mit gondolok arról, hogy miért és kinek érdemes erre az útra lépnie, hogy miben és hogy tud segíteni ez a képzés. De szeretem, amikor nem én győzködlek erről titeket, hanem a részvevők közül szeretné valaki megosztani veletek a tapasztalatait. Azt gondolom, hogy ez hitelesebb és őszintébb képet adhat az érdeklődők számára.
Adorján Éva beszámolójának első részét itt olvashatjátok: Mit keresek én egy polinéz masszázstanfolyamon?, most pedig a második részt hoztam el nektek. Őszinte, szókimondó cikkét változtatás nélkül közlöm.

A polinéz masszázstanfolyam első szintje nagy áttörést, és kézzel fogható változásokat hozott az életembe. Hazatérve a párkapcsolatom 180 fokos fordulatot vett, az érzéseim és reakcióim varázsütésre átalakultak, és az életem dinamikája formálódni kezdett a vágyott irányba. Ez így leírva olcsó marketing dumának tűnhet, de tényleg megdöbbentő volt a helyzet.

Mondanom sem kell, kitaláltam, hogy folytatom a tanfolyamot, amit a legkevésbé sem terveztem eredetileg.

Nyár végén éppen egyik országból költöztünk egy másikba (mi az hogy költöztünk, még most, három hónappal később sincs hol laknunk), feladva kábé minden biztos pontot hogy egy merész víziót felépítsünk az abszolút nulláról, miközben egy kiskorú személyről gondoskodunk nem mellesleg. Ebben az élethelyzetben havonta öt napra lekapcsolni magam, az én fejemben szürreális anyagi vonzattal tetézve, nem tűnt éppen logikus lépésnek. Kivéve, ha ettől képessé válok mondjuk a teleportálásra, vagy csillámpónivá válok, ami végül is az első szint tapasztalataiból kiindulva reálisnak tűnt.

Gyaníthatjátok, hogy hatalmas elvárás- és félelemhalmokkal ültem be csoporttársam autójába Albertisra, vagyis a polinéz masszázstanfolyam második szintjének helyszíne felé.

Mert mi van, ha mégsem történik SEMMI?

Ha hiába vállaltam ezt az erőn felüli áldozatot? Ha elbukom, ha végül kiderül hogy hülye, naiv lúzer vagyok?

Visszagondolva – és az önismereti folyamatok dinamikáját ismerve – egyértelmű, hogy pont ezekkel a félelmekkel volt dolgom, de most kanyarodjunk vissza a féléshez. Mert hiszen amikor az ember éppen fél, akkor éppen fél. Nem pedig elemezget és tudatosan önismer. Ha az ellenállással van dolgom, akkor éppen ellenállni fogok, mint ahogyan azt a dackorszak közepén rendesen illik. Zsigerből. Az önismereti folyamat és a bodywork lényege pont az, hogy átélhessem azt, ami éppen van, ami ott és akkor megjelenik bennem; olyan érzelmi állapotokat nagyrészt, amelyekben szúr, feszít, fáj, félelmetes, idegesítő lenni. Elemezni, szétszálazni ráér utólag – a tanfolyamon természetesen sor kerül erre is.

És éppen a jelentéktelennek tűnő, látszólag nem az önismereti munkához kapcsolódó, piszlicsáré helyzetek és érzések, mint egy ilyen látszólag logikus félés is tükrözhetik az éppen aktuálisan feldolgozandókat. Néha szokták.

Ja nem nálam, én csak úgy féltem. Rettegtem. Feszültem. Ellenálltam. Hárítottam. Aztán valahogy gyanús lett, hogy eközben tudattalanul, hétszáznegyvenkét lepel alatt talán valami általam detektálhatatlan módon provokálok is ártatlanul pislogok. Meg hogy valami effélét művelhetek önsorsrontó módon úton útfélen, mindenféle helyzetekben és kapcsolatokban (én nem, de ez a szitu valahogy gyanús). És tolom a passzív agressziót is, úgy fest. WTF. Egész életemben empatikus, megértő, előzékeny nem zavaró ember igyekeztem lenni. Most akkor mi. a. picsa. van?!

Testileg, lelkileg olyan érzésem volt a tanfolyam második szintjének a végére, hogy valami bennem rekedt, és felrobbanni készül. Az áttörés elmaradt, nem lett belőlem csillámpóni. Se.

Oké. Nyugi. VALAMI (khm) még történhet a a következő szinteken, nincs minden veszve. Folytatom…

ÖNSZERETET

Majd másfél évtizeddel ezelőtt, amikor elkezdtem masszázst tanulni, azt gondoltam, hogy az éppen iskoláskorúvá váló négy gyerekem mellett pár évig még jó lenne nem 8 órában, nagyon fix keretek között dolgozni. Olyan munkát kerestem, ami megengedi, hogy továbbra is sokat lehetek a gyerekeimmel, amiben szabadon oszthatom be az időmet, ahol nincs főnököm, amit örömmel csinálok, ahol megismerhetek új embereket, és ahol jó érzéseket tudok adni másoknak.

Ez mind így is lett, de arra nem számítottam, hogy milyen mélyre ható változásokat fog hozni az életembe még az előző pozitívumokon túl.
Komoly érzelmi krízisből rángatott ki a tanulás, megerősödve, több önbizalommal és sokkal több örömmel, örömre való nyitottsággal rendelkeztem a tanulmányaim végére érve.

Sosem lettem végül főállású masszőr, mindig más munka, munkák mellett masszíroztam, mert sok minden más is érdekelt, jöttek új, klassz ötletek, projektek, vállalkozások még, amikkel mennem kellett. De a masszázs mindig itt maradt nekem, mint örömforrás, és mint biztos pénzkereseti lehetőség. Ezeken túl pedig egyértelművé tette számomra, hogy az önismereti munkában mennyire fontos az érintés, mennyire fontos a saját testünkre irányuló figyelem, a vele való együtt-rezdülés. Erre erősített aztán rá az újra intenzíven átélt bodywork, ami szerves részét képezi annak a tanfolyamnak is, ahova téged is várlak szeretettel.

Ha úgy érzed, hogy lépni kellene…
Ha úgy érzed, hogy több örömmel lenne jó élni…
Ha úgy érzed, hogy szűkek a keretek körülötted…
Ha úgy érzed, hogy jó lenne több önbizalommal létezned a világban…
Ha úgy érzed, hogy szeretnél végre értelmes munkát végezni…
Ha úgy érzed, hogy segítő szakemberként jó lenne az eddigi eszközeid mellé még más, hatékony módszert is megtanulni…
Ha úgy érzed te is, hogy a legjobb irány, ha önmagadra figyelve tanulsz meg másokra figyelni…

…akkor várlak szeretettel!

Jelentkezés, részletes információk

Kérlek oszd meg a posztot, sokaknak lehet komoly segítség, ha rátalálnak erre a képzésre!

(A kép eredetije: Elisa Talentino – Selflove)

TÖRD MEG A CSÖNDET!

Kezdjük ott, hogy miért gyártunk tabukat és miről szólnak a tabuk valójában? Alapvetően a szégyenérzet miatt nem beszélünk dolgokról, a szégyen átélésének lehetősége tart vissza sokakat attól, hogy szabadon beszéljenek bármiről, ami az életükkel, érzéseikkel, történeteikkel kapcsolatos. A tabu semmi másról nem szól, mint a SZÉGYENRŐL, egész pontosan a szégyen elkerüléséről. Mivel a szégyen a lehető legmegsemmisítőbb érzés, amit csak átélhetünk, hát mindenféle stratégiákkal éljük az életünket: tele van a padlásunk titkokkal és kisebb-nagyobb hazugságokkal, ki nem mondottságokkal, szépítésekkel, maszatolással, nevén nem nevezésekkel. Ezért dolgozunk a tanfolyamon annyit a szégyennel. Pont azért, hogy az egész képmutató, össznépi társasjáték alól kihúzzuk a talajt, a szégyen talaját, és hogy végre ettől a gyilkos szorongástól megszabadulva lehessen egy szabadabb létezésben mély levegőt venni, és kimondani azt, ami VAN.

Így aztán a tanfolyamon folyamatosan tabukat döntögetünk. A legkézzelfoghatóbb módon a nem tökéletes test tabuját. Azt, hogy mindenfélék vagyunk: fiatalok és kevésbé fiatalok, netán idősek is, nahát! Izmosak vagyunk és puhák, löttyedtek, vékonyak és testesebbek, feszesek és ráncosak, szőrösek és szőrtelenek, simák és érdesek. Ilyen az élet: mindenfélék vagyunk és ahogy felfedezzük ebben a sokféleségben az értéket és a szépséget, úgy lesz lassan egyre kevésbé fenntartható a saját testünk miatti szégyen. A rengeteg finom, szerető érintésben feloldódik a saját testünk nem elfogadhatósága.
De ennek a folyamatnak fontos, nem elhanyagolható állomása annak a kimondása is, hogy szégyellem a testem. Hogy nehéz nekem levetkőzni előttetek. Hogy nem akarom, hogy lássatok. Nem akarom, hogy lássátok a hegeket a testemen, hogy nem akarom, hogy lássátok a megereszkedett hasam és a melleim, hogy nem akarom, hogy lássátok a kétnapos borostát a lábamon, nem akarom, hogy lássátok a testem asszimetriáját, mondjuk.
Szintén elmondhatatlanul fontos az is, hogy bármikor mondhass nemet. Nemet mondhatsz arra, hogy levetkőzz. Nemet mondhatsz arra, hogy az arcodhoz érjenek. Kimondható az is, ha nem kapnod nehéz egy érintést, hanem adnod: például, hogy te nem akarsz senkinek sem a lábfejéhez érni. Persze szeretném, ha majd nem állnánk meg ezen a ponton, de fontos lesz, hogy ez vállalható legyen, ne kelljen ezt is eltemetned mélyen, és izomból levetkőzni, izomból adni olyan érintést, amiben nem vagy jól.

A testünk szégyeneivel sem könnyű dolgozni, de még kevésbé könnyű lerombolni a hibákkal, gyengeségekkel, a sérülésekkel teli lélek tabuját. Vagy annak a tabuját, hogy nem lehetünk csak áldozatok. Hogy nem vagyunk minden pillanatunkban jók. Hogy bántunk is. Hogy mi is bántunk – ennek a szégyenével szembenézni az egyik legnehezebb dolog a világon. Azon vagyok (és az elmúlt évek tapasztalata alapján elmondhatom, hogy sikerrel), hogy ebben a védett közegben kimondhatóvá váljon sok minden, ami a külvilágban nem az. Hogy kimondhatóvá váljon az, ami épp benned van. Akkor is, ha eddig máshol el kellett dugnod a világ elől. Itt megmutathatod, hogy haragszol, neheztelsz, féltékeny vagy, félsz, gyászolsz, szorongsz, elmenekülnél, és a többit is, mind, mind.

Önmagában az a tapasztalat, hogy az érzéseid kimondhatóak, hogy nem kell eldugni a világ elől: megerősítő.
Megerősítő, hiszen a kimondással kapcsolódsz. Kapcsolódsz hozzám, aki figyelemmel és tudással kísér téged ezen az úton, és kapcsolódsz a csoporttársaidhoz is, akik veled együtt lépdelnek, óvatosan vagy bátrabban, néha bukdácsolva, megtorpanva, aztán erőt gyűjtve és újra lépve.

Az emberek csak kapcsolatokban, egészséges, tápláló kapcsolódásokban tudnak igazán jól létezni. Azokban a kapcsolódásokban, ahol lehet szabadnak lenni, ahol lehet önfeledtnek lenni, ahol a nehéz érzelmek is jelen lehetnek, ahol lehet mindenki önmaga.
Ezek a kapcsolódások fognak növekedéshez vezetni, hiszen ezekben a kapcsolódásokban nem kell kitakarni a másik elől részeidet, ezekben a kapcsolódásokban fedezheted fel önmagad minden kis zeg-zugát, ezekben a kapcsolódásokban lehet végre szabadon fellélegezni.

Jó lenne végre szabadon létezni?
Tarts velem a következő tanfolyamon! Már elindultak a jelentkezések, bővebb információt itt találsz:
Bevezetés a Polinéz masszázstanfolyam világába

MENTAL WELLNESS – ÖNISMERETI CSOPORT

JELENTKEZÉS: KIZÁRÓLAG POLINÉZ MASSZŐRÖKNEK!
Öt napos mentál-wellness, elvonulás, önismereti csoport és nem mellesleg masszázshegyek. Ahogy azt a tanfolyami napokon megszoktátok, csak most még fókuszáltabban fogunk az önismerettel foglalkozni. És persze minden nap lesz masszázs is, de már új mozdulatokat, új technikát nem fogok tanítani (persze, ha kérdésed van, ott vagyok, segítek, elmondom, megmutatom újra).
De a főszerep ebben az öt napban a bodyworké, a pszichodramatikus eszközöké, a művészetterápiáé, és a csoportjátékoké – bevetünk mindent, ami csak a hasznunkra válhat. Lesznek nyitó, megosztó és zárókörök is természetesen, lesz tér elegendő figyelmet kapni, lesz lehetőség az élmények, tapasztalatok tudatosítására is.

Integrált módszerekkel, minden szinten dolgozni fogunk: a testeddel, az érzelmeiddel, a gondolataiddal egyaránt.
Alaposan felrázzuk a rendszerünket, átmozgatjuk magunkat, hogy aztán az öt, együtt töltött nap végén, akárcsak egy valamirevaló wellness weekend után, felfrissülve, feltöltődve és a vállunkat nyomó terhekből lepakolva egy adagot, megpihenve térhessünk majd vissza a hétköznapjainkba.

Nem számít, hogy csak az első szintet végezted el vagy “mindenen” túl vagy. Csak az számít, hogy akarsz-e előrébb lépni az életedben, szeretnél-e még szabadabban létezni, még kevesebb gátló szorongással, és még több örömmel élni vagy sem.
Ha igen, akkor itt a helyed!

Intenzív napokra számíts – bár gondolom, hogy a tanfolyam után már nem is vártál nagyon mást.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2020. JANUÁR 31.
TELJES ÁR: 105.000 Ft
EARLY BIRD ÁR: 85.000 Ft (30.000 Ft előleg december 10-ig történő befizetése esetén)
Részletfizetés is lehetséges – ha szükséged van rá, keress meg, hogy megbeszélhessük!
Minimum létszám: 6 fő

Kérdéseidre örömmel válaszolok, hívj, írj bátran!

Várlak szeretettel!

KÖVETKEZŐ GYAKORLÓNAP: 2019. NOVEMBER 23.

Gyakorlónapra a tanítványaimat várom szeretettel! Lehet, hogy még csak az első szintet végezted el, lehet, hogy már mind a négyet: ettől függetlenül várlak! Mindig van hova tovább fejlődni, mindig érdemes gyakorolni, és mindig jó együtt lenni.

Mint mindig, most is nyitókörrel kezdjük a napot, délelőtt bodywork gyakorlatokkal folytatjuk, délután pedig masszázscsere, végül zárókör. A gyakorlónapon lehetőséged van elsajátítani új mozdulatokat is, de jó alkalom ez arra is, hogy finomítsd, tökéletesítsd, pontosítsd az eddig megtanult mozdulataidat, valamint hogy tovább lágyítsd és integráld a személyiséged. Ha fejlődni szeretnél a masszásztechnikában, töltődni és biztonságos térben lenni, akkor tarts velem!

A megszokott módon délelőtt 9 és este 6 között leszünk együtt.
Helyszín: 1196 Budapest, Fő utca 99., Nagyterem (a volt Három Lótusz Jógaműhely Buddha terme)
Létszám: minimum 4, maximum 8 fő.
Részvételi díj: 16.000 Ft.
Jelentkezési határidő:  2019. november 9.
A helyedet 6.000 Ft előleg befizetésével tudod biztosítani, ennek határideje: 2019. november 16.
FIGYELEM! A gyakorlónapra bejelentkezni a baksaanna@gmail.com címen tudtok, az eseménynél nem elég bejelölni, hogy jöttök!

Várlak titeket szeretettel!

A BIZTONSÁGBAN LEVÉS MINDENT ELSÖPRŐ EREJE – 1. RÉSZ

A facebook a reggeli kávézás-olvasgatás közben előhozott a privát profilomon egy képet régről, amiről már el is felejtkeztem. Egy képet, amit én rajzoltam, valamikor tizenegy-két éve.

Nézegettem ezt a képet, és eszembe jutott egy csomó emlék ezzel kapcsolatban, és ezek az emlékek mind a masszázshoz voltak köthetőek. Úgy döntöttem, hogy ezekről mesélek nektek kicsit ma.

Arról fogok mesélni, hogy milyen ereje van annak, amikor mélyen át tudod élni azt, hogy biztonságban vagy.
Végre.
Addig talán fel sem tűnt, hogy ez valami olyan, ami nem része az életednek, Ami talán sosem volt része. Ami bármennyire is bizarr ezt így leírni: új érzés számodra. Pedig fel sem tűnt mostanáig, hogy hiányzik valami.

Írtam már itt régebben arról, hogy milyen volt a legelső Ma-uri masszázsélményem: elmeséltem a masszázs alatt feltörő érzelmi cunamit, a könnyeket, a belső képek zúdulását.
Nem meséltem viszont arról, hogy mi történt ezután.
Most elmondom ezt is.
Hazamentem, és valahogy nagyon vágytam újra ebben a befelé fordulásban lenni. Magammal lenni. A masszázs másnapján azon kaptam magam, hogy minden lehetséges szabad pillanatomban leülök és rajzolgatok. Hogy mi volt ebben a furcsa?
Hát hogy ez a rajzolgatás egyáltalán nem volt rám jellemző. Évek óta nem vettem akkor a kezembe rajzeszközt, hogy csak úgy a magam örömére rajzoljak. Még általános iskolás koromban nagyon ügyesen és felszabadultan rajzoltam, aztán egy műszaki középiskolában folytattam a tanulmányaimat és ott kihalt belőlem minden önálló vonal. Csak vonalzó mentén, derékszögekben, ceruzával, tussal rajzoltam, nem lehetett hibázni, mert ha hibáztam, elölről kellett kezdeni az egész fránya rajzot. Csak tökéletesnek lehetett lenni, és precíz-élettelen műszaki rajz-hegyeket produkálni.

Na és most ott ültem a négy (akkor még) kicsi gyerekem mellett és kvázi kényszeresen rajzoltam-rajzoltam-rajzoltam. Mintákat, valamennyire ismétlődő motívumokat, ki tudja honnan előbukkanó ábrákat.
Pár napnyi rajzolgatás után érkezett meg egy nagyon kedves barátom, aki ránézett az aktuálisan előttem lévő lapra (ami nem túl sokban különbözött az előzőektől, egyébként) és azt kérdezte: jé, te maori tetoválásokat rajzolsz?
Gőzöm nem volt róla, hogy milyenek a maori minták.
Ilyesmik, mutatom:

Hogy mi történt? Nem tudom. De az mégiscsak tény, hogy valami történt az alatt a masszázs alatt, ha másnaptól elkezdtem spontán módon maori mintákat rajzolgatni.

Aztán a rajz megmaradt, mint rekreációs tevékenység, de lassan átalakult a rajzom is: repetitíven rajzolható, ismétlődő mintákból állt, amikkel akármekkora papírt, akármekkora teret meg tudtam tölteni. És amiben még mindig jó volt lennem.

Aztán egy vendégem, aki a rajzaimat ismerte már egy ideje, de masszázson még akkor járt először nálam, amikor felkelt a masszázságyról, az első mondata az volt, hogy “megértettem a rajzaidat, Anna! Ezek erővonalak, mind! Pont ezt éreztem a masszázs végén, hogy így lüktet és áramlik bennem és körülöttem minden.”

Ez volt az első tapasztalatom azzal kapcsolatban, hogy milyen az, amikor önmagában az, hogy biztonságban lehet lenni, kinyit, kitisztít, kipucol bennem egy eldugult csatornát, az önkifejezés egy módját, ad egy kapcsolódási szálat önmagamhoz.

Volt még ilyen élményem, más szálakat is kaptam-visszakaptam később. Legközelebb majd ezekről is mesélek.

A biztonságot keresni sokszor a legnagyobb komfortzóna-elhagyás.